Mironiko; Vívódás

Myouga tegnap keresett fel, hogy elmondja: a bátyám meghalt. Azóta nem találom a helyemet. Tudhattam volna, hogy valami baj lesz, hiszen a sérülései amiket Ryuukossei elleni harcban szevedett még nem gyógyultak be. Aggódom a gyermek miatt. Félek nehogy Sesshoumaru céltáblájává válljon. Persze, hiszen Sesshoumaru gyűlöli az embereket és féligszellemeket. Kétlem hogy gyűlölet nélkül gondolna az öccsére. Mégjobban fogja gyűlölni mint engem, mert miatta és az anyja miatt halt meg a bátyám, az apja. Most végleg el kell hagynom az otthonomat hiszen Sesshoumaru sosem szívlelt engem. Fel kell keresnem az emberasszonyt, Izayoit. Látnom kell a kicsit. Hiányozni fog a hely ahol felnőttem, de így végre szabad életem lehet. Nincsenek többé kötelezettségeim, már nem én vagyok ennek a területnek a hercegnője. Itt már Sesshoumaru a nagyúr. Lassan elindulok. Búcsút mondok eddigi életemnek. Immár a saját utamat járom, s magamban siratom a bátyám. Szinte hihetetlen, hogy meghalt. Mindig olyan erős volt. Mindig azt hittem én halok majd meg előbb, de nem így lett. Ezer őrömmel odadobnám az életem a bátyáméért cserébe, de nem lehet.