Infinitus historia
Menü
 
Alapok/Magyarázás
 
Tőrzslapok
 
Forumok
 
Történetek
 
Világok
 
Szireisz, Múlt

Halk ajtónyikorgás, kinyitom a szemem. Csak a cseléd, aki kelteni jött. Áll, és figyel, majd megérzi hogy ébren vagyok. És szó nélkül távozik. Honnan veszi hogy fel is kellek?- gondolkodok magamba. Mosolyogva nyújtózkodni kezdek, az ágyban. Ahol megint sikerült keresztbe elaludnom. Olyan hideg van, húzom magam össze a takaró alatt. Kicsit megremeg, majd szemem kezdem dörzsölni. Kicsit fáj a fejem, de gondolom mert tegnap későn feküdtem le. Vagy hajnalig beszélgettem a vendéglánnyal. Felülök és körbe tekintek, hallásom látásom és szaglásom kitisztult. Megforgatom fejem a nyakam körül, halom hogy recseg, kicsit frissebbnek érzem magam. Nem sok kedvem van kimozdulni a selyem takaró alól, és a puha ágyból. Ami kellemesen meleg, nagyot ásítok, majd egy gyors mozdulattal kiugrok. Ami majd nem rosszul sült el, és kis híján elestem. De macska vagyok, így fél térdre érkeztem. Ahogy végig néztem magamon, láttam hogy sikerült éjszaka még levetkőznöm viszont hálóinget felvenni nem. Fáradtan, még egyet ásítok, majd az egyik ajtó felé indulok, közben észbe kapok, hogy jobb lenne ha valamit felvennék. Akár hogy néztem a szobát, ami a felkellő nap halvány sárga fényében úszott, nem láttam. Szép szóba volt, közepén az ágy, vele szembe az ajtó, bal oldalán ruhás szekrény. Jobb oldalán egy ablak, és a saját kis erkélyemhez kijárat. Minden benne volt ami nekem kellet. Nem volt kedvem ruhát elő venni, hogy össze koszoljam, úgy is fürdeni megyek. Az ágyhoz léptem és a szürke selyem takarót magam köré tekertem, nagyon jó érzés volt ahogy testemhez simult. Reméltem még nem sokan vannak ébren. Kiléptem az ajtón.

 

Az üres elhagyatott folyosón senki nem volt. Persze, én vagyok az egyetlen aki ilyen korán szeret felkelni, a királyi család tagjai közül. Nagy barna ajtó, rajta egy kis táblával ami most az egyenes függőleges vonalra volt fordítva, szóval üres. Megfogtam ás átfordítottam így egy kör díszelgett rajta. Majd beléptem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, minden érzékszervem köd lepte el. Gőz takart mindent, én meg ledobtam magamról a textilt, és beleléptem. Nagyon forró volt, de ezt szerettem. Hetente fürödtem és akkor mindig ebbe, nem is mentem ki a tóhoz a jég hideg vízbe. Éreztem hogy kicsit égeti a testem. Majd megszoktam, és már úgy tűnt hogy ez a közel 45fokos víz, langyos. Áztattam magam egy kicsit, gondolataimba merülve, a kis barlangi rész amibe voltam nem volt valami túl barátságos, minden sötét volt. Így is jól láttam de nem tetszet nyomasztotta a hangulatom.

Gondolataimat eltereltem inkább, itt úgyse tudna ki bántani, a család alszik, más meg nem mer bejönni.

Ma betöltöttem a 17. –et. Nagyon boldog vagyok, már nem bírom tovább húzni, férjet kell hogy válasszak, a ma esti bálban. Elvileg már 16-éves koromba kellet volna, de akkor kivágtam magam azzal hogy túl fiatal vagyok. Ahhoz képest hogy a szüleim 15éves korukba házasodtak össze most meg vagy 600évessek. Biztos nem bírnék ki ennyi időt egy férfival. Vagy megörülök vagy öngyilkos leszek. Semmi kedvem az egészhez.

Bele gondolni is rossz, hogy valakivel leélni egy egész életet, félszelem vagyok, de 1000évig így is elélek. 

Még világot se láttam… Ahogy így gondolkodtam furcsa dolog fogant meg a fejembe. Kaland hiányzott az életemből. Mindig négy fal között éltem, mert hogy hercegnő vagyok és azoknak így illik. De untam már. A napok csak vánszorogtak, még jó hogy néha jöttek vendégek. Meséltek, és kicsit irigyeltem a többi lányt, akik nyugodtan járhattak kellhetek. De mondjuk ők csak főúri családból származtak. Bár mi a különbség? Engem úgy féltenek mintha egyke lennék. Pedig van egy öcsém is, ő is félszelem, be kell ismernem erősebb nálam, de azért halandókat én is kenterbe verek. Főleg hogyha koncentrálok még a tűz erejét is elő tudom hívni, a tartomány legjobb mesterei tanítottak kardforgatásra.

 

Ahogy így gondolkodtam, már nem vagyok kislány. Ezért kimásztam, vissza kötöztem a takarót, és vissza mentem szobámba. Ahol a ruhás szekrényem elé léptem. Kinyitottam, tele volt ruhával, még olyan is volt benne ami soha nem volt rajtam.

Kiválaszoztam a kedvencem, amit egy külön leges alkalomra tisztán hagytam. Bő ing és gatya, terepmintával. Felvettem. Levettem a felakasztott kardom, derekamra kötöttem. Ajtóhoz léptem, végig néztem szobámon, és emlékek sora jutott eszembe. Elbúcsúztam tőle. És ahogy kiléptem, minden ajtótól ahol egyik szerettem lakott, elköszöntem. Hiányozni fognak, de rám más élet vár, érzem. Gyorsan lefutottam a lépcsökőm, ki a kapun, és a hegybe ágyazót, kastélyt néztem, a réten ami előtte feküdt.

-         Még vissza térek! – mondtam, és könnyeimet vissza fogtam.

Gyorsan futtásnak eredtem, maximális sebességgel, hamar elértem az erdőt. Túl futottam azon is és csak akkor pihentem meg, amikor éreztem tartományon kívül vagyok. Keresni fognak, de majd belenyugszanak.

Leültem a másik erdőbe amit egy folyó és két rét választott el az előzöttől. Néztem bambán magam elé. Vajon most majd mi jön? Vége az elkényeztettet életnek.

De már várva várom a holnapot. A következő percet…

 
Lépj be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!